Köd
Zakatol. Befogom a fülem. Még mindig hallom.
Fejezd be! – ordítom és leguggolok, mert már nem bírom. Tenyerem erősen tapad a fülemre, az arcom pedig szörnyen meggyötört.
Haldoklom.
Elhalkul. Lélegzetvisszafojtva várok még néhány másodpercet. Már nem hallom, eltűnt. De vajon meddig? Visszatérek a jelenbe és igyekszem összeszedni magam. Először is felállok, de azonnal koordinációs problémákkal kell megküzdenem. Sikerül megtartanom az egyensúlyom és ennek örömére egy jó mélyet szippantok az őszi hűvös levegőből. Végigjárja minden egyes porcikám és úgy érzem, megtisztulok. Újra hallok. Lágy szellő cirógatja az arcom, még talán ajkaim is mosolyra görbülnek. Kinyitom a szemeim. A ködtől alig látok. Pislogok néhányat, hátha jobb lesz. Körülnézek. A semmi közepén állok. Hogy kerültem ide?
A múlt kódja
Telefoncsörgés zavarta meg legszebb álmaimat az éjszaka közepén. A fél napja kivett hotel szobámban, az óriási ágyon feküdve, reflexszerűen nyúltam a telefonomért és teljes kábultságban nyomtam meg rajta egy gombot, hogy abba maradjon a hatalmas lárma. Azonban ez nem történt meg. Álmos szemeimet megdörzsöltem az öklömmel, majd rájöttem, hogy valójában a szobában lévő telefon csörög még mindig. Egy hangos és fájdalmas sóhajtás közben érte nyúltam a kagylóért és felvettem a telefont, amivel a szörnyű ricsaj is megszűnt végre.
- Halló?
- Jó estét! Thomas Wrighttal beszélek? – Egy igazán kellemes férfihang csendült fel a vonal túlsó végén.
- Igen, miben segíthetek ilyen késői órában? – Némi gúnyt vittem a hangnemembe.
Dilemma
Friss rezes illat járta át a szoba minden egyes szegletét. A bíborvörös vér egyre inkább kezdett beszivárogni az elhasznált hajópadló rései közé. A pisztoly vége még füstölgött a használattól. A helyiség romokban hevert, mintha egy diáksereg két napos bulit tartott volna ott. Papírok, jegyzetek a földön hevertek, vérben ázva. Vége volt mindennek.Friss rezes illat járta át a szoba minden egyes szegletét. A bíborvörös vér egyre inkább kezdett beszivárogni az elhasznált hajópadló rései közé. A pisztoly vége még füstölgött a használattól. A helyiség romokban hevert, mintha egy diáksereg két napos bulit tartott volna ott. Papírok, jegyzetek a földön hevertek, vérben ázva. Vége volt mindennek.
Hideg
Szőke hajammal játszadozott boldogan az esti szél, mintha el sem tudna képzelni ingerlőbb foglalatosságot, minthogy fürtjeimmel újra és újra végigszántsa arcomat, arra várva, mikor seprem ki szememből, csak azért, hogy ismét elkaphassa. A korlátnál álltam, olyan erősen markoltam a vasrudakat, hogy egészen kifehéredtek az ujjaim. Néztem a tenger áthatolhatatlanságát, melyet az alkonyat vöröses ecsettel pingált ki. Szerettem a tengert, nem holmi romantikus okokból, nem voltam én sem költő, sem író, aki megénekelhette volna, miként csorognak a lemenő nap sugarai feneketlen mélységekbe, s érzékletesen lejegyezhette volna a habzó hullámok harcait, melyek mintha dühösek lettek volna minden földi lényre, kik megpróbálják meglovagolni otthonukat, a tengert.
Boldogság
Két nap és két éjszaka ült az íróasztala felett. Kiterített maga elé egy vásznat, ezerszínű festék volt körülötte. Már mindegyikbe belemártotta az ecsetét, de a vászon üres volt. Mikor csaknem úgy tűnt, hogy a színek karcolják az anyagot, mindig visszarántotta a kezét. Sehogy sem volt jó. A milliónyi árnyalat közül egy sem volt elég kifejező.
Tisztán emlékszem arra, hogyan is jött rá az újabb bolondos őrület. Hajnalodott, a kelő nap sugarai bekukucskáltak az ablakon, s halovány fényt vetettek összefonódott testünkre. Zalán nem aludt. Mindig korán kelt, mindig későn feküdt. Abban sem voltam biztos, hogy aludt-e egyáltalán valaha.
Félelmek
Éreztem, hogy meztelen talpam belemélyed a lágy, égető homokba, s bizonyára szaladni kezdtem volna a forróságtól, ha a tenger hűs hullámai nem jelentettek volna ellencsapást. Kellemes volt így. A szél borzolta a levegőt, Zalán felé fújt, és ennek örültem. Ő mosolyogva karolt át, és együtt lépkedtünk a parton. Sokáig nem szóltunk egymáshoz, nem azért mert nem volt mit mondanunk a másiknak – túl sok szó jött ajkainkra, s nem tudtuk, melyiket válasszuk. Annyi mindent szerettem volna neki elmesélni, megálmodni, díszes képekben előadni, de oly szegényesnek éreztem leírásaimat, hogy néha el is szégyelltem magam miattunk.
Jeremy ma megszólalt az osztályban
Tökéletesen emlékszem az utolsó napomra, amikor még fizikailag életben voltam, de szellemileg már réges-rég valahol nagyon messze jártam. Eladtam az eszemet az ördögnek, a sátánnak vagy a franc se tudja kinek. Voltaképpen annak a mocskos világnak, amelyet szép szavakkal és jól megfogalmazott metaforákkal életnek neveznek. Odaadtam neki mindenem, hisz’ mindenki más ugyanezt tette, én pedig akárcsak egy birka, követtem őket.
