6. fejezet

 

Bella dühösen robogott ki az udvarra, majd puffogva levetette magát barátai mellé egy padra.

- Mi történt? Várj, kitalálom: Cher – tippelt Ginny.

- Talált, süllyedt – morogta Bella. – Kiborít. Képtelen felfogni, bármit is kérek.

- Hát, gondolom, te sem bánsz vele kesztyűs kézzel – vetette oda Mike.

- Mi? Nehogy már az ő párjára állj!  - csattant fel Bella

- Ne haragudj, de azért te sem úgy beszélsz vele, mint ahogyan egy rendes testvérhez illik… Vagy mint ahogy egy normális emberhez illik – tette hozzá a fiú.

- Mert nem normális – felelte nemes egyszerűséggel Bella.

- Azért…

- Mike elég, tudjuk, hogy belé vagy zúgva már vagy ezer éve, a fejünkben már elképzeltük a védőbeszédedet, nem kell újra megismételned – vágott közbe Ginny.

- Mi? Én nem is vagyok belé esve!

- Aha, azért ő a háttérképed… - kontrázott Bella nevetve – Fogalmam sincs, mit látsz benne, de örülj, hogy nem ismered közelebbről és csak a számítógéped képernyőjén látod délutánonként. Hamar kiborulnál.

- Már megváltoztattam a háttérképem – motyogta elvörösödve Mike.

- Igen, lecserélted egy újabb képére – vágta rá Ginny.

- Ne piszkáljatok már állandóan!

- Ginny, nem tudnál ma segíteni nekem? – terelte a témát Bella.

- Miben?

- El vagyok havazva a házimunkával, anyu megint késő estig dolgozik, vagy randizik, már nem tudom követni… Vacsorát is kellene csinálni Justinnak, és mivel az én agyatlan nővérkém megint nem ér rá megkönnyíteni a dolgomat, szeretném, ha átjönnél egy kicsit segíteni. Négyre végezni kellene.

- Húha, talán randid van a titokzatos pasival, akit még a barátaidnak sem mutattál be?- kérdezte szemöldökét felvonva Mike.

- Igen, pontosan – felelte könnyedén Bella.

- Valami nagy baj lehet azzal a fickóval, ha egy árva szót nem árulsz el róla – jegyezte meg a fiú.

- Nem, semmi gond nincs vele… csak nem igazán a mi korosztályunk… Nem vagyok biztos benne, hogy értékelné ezeket a gyerekes fecsegéseket…

- Bella, szerinted gyerekesek vagyunk? – érdeklődött komoly arccal Ginny. – Szerinted nem tudnunk normálisan viselkedni egy dolgozó férfi mellet?

- Nem, nem úgy gondoltam…. csak érted…

- Nem, egyáltalán nem értem! Szégyellsz minket? – kérdezte csípősen Ginny.

- Ginny, ne kapd fel a vizet… Persze, hogy nem szégyellek titeket, csak ő egy komoly férfi, és nem tudom, mennyire lenne vevő ara, hogy idejét három gimnazistával töltse.

- Hát, úgy tűnik, nagyon vevő lenne rá, ha már veled kavar!

- Ginny, én nem kavarok vele, én szeretem őt!

- Igen? Tudod mit? Ha ő is szeret téged, akkor nagyon szívesen megismerne minket – vágta rá felpaprikázva Ginny.

- Kérlek, ne veszekedjünk már ezen… Nem akartalak megbántani –mentegetőzött Bella.

- Most komolyan, Bells, még a nevét sem tudjuk! – így Mike. – Mi folyik itt? A fellegekben jársz hónapok óta, és semmit nem mondasz róla, csak azt, hogy a főnöködként ismerted meg. Ennyi, kifújt. Féltünk, Bella…

- Nem szükséges. Ő rendes pasi, sosem bántana.

- Nézz rám, Bella!  - utasította Ginny. – Őszintén, mondta már neked, hogy szeret?

- Persze, sokszor mondja, hogy szereti velem tölteni az idejét… Nyilván azért van velem – válaszolta magától értetődően a lány.

- Tudod, hogy nem erre gondoltam. Mondta már azt, hogy Szeretlek?

- Igen – nyekeregte Bella, s szemét kénytelen volt elkapni barátnőjéről, akinek arcán diadalittas kifejezés ült.

Most, hogy belegondolt, Harry egyszer sem ejtette ki ezt a szót a száján. De Bella gyorsan elhessegette ezt a gondolatot, és igyekezett arra fókuszálni, hogyha nem szeretné, bizonyára nem lenne vele együtt annyit… Talán csak nehezére esik kimondani az érzelmeit. Ebben bízott őrületesen.

 

 

Cheryl kedvtelenül ült a széken, a két lábát a pad tetejére rakta, mint aki otthon van. Még csak fél hét volt, és semmi kedve nem volt lekaparni a rágókat a padról, pedig ezt kapta büntetésül. Dehogy fogja ő más nyálas, száradt, talán mozgó rágógumiját fogdosni! Esze ágába sem volt még csak a padok aljára sem tekinteni… Tudta, hogy ezzel nem szerez piros pontot, de ha bárkit is zavarnak a kis galacsinok a pad alján, hát tessék, kaparja le, ő aztán nem tart vissza senkit. Úgy döntött, hogy még másfél órán keresztül bámulni fogja az órát, hátha arra készteti, hogy gyorsabban járjon. Igen, valami hasznossal kellett volna eltöltenie az idejét, hogyha már egyszer itt rekedt, de semmi kedve nem volt sem tanulni, sem takarítani. Különben sem hozott magával semmi elfoglaltságot, csak egy laza póló volt nála, ami a táncórára kellett és egy palack szénsavmentes ásványvíz. Ember legyen a talpán, aki egy vacak ásványvízből és egy női felsőből képes színes, szórakoztató dolgot kitalálni. Cher a telefonjával babrált egy ideig, majd hirtelen ötlettől vezérelve széttolta a padokat, bekapcsolta a zenelejátszót a telefonján és elkezdett táncolni. Hétéves kora óta tanul táncolni, balettel kezdte, két évig társas táncolt, de miután betöltötte a tizennégyet áttért a hip-hop stílusra, a modernebb mozdulatokra, és talán ez volt az egyetlen szabadidős tevékenysége, amit igazán élvezett és szenvedéllyel csinált. Ilyenkor tudta kikapcsolni magát. Hamar kiderült, hogy tehetséges, és éppen ezért még keményebben dolgozott és gyakorolt, mint a többiek, úgy gondolta, hogyha már van érzéke hozzá, akkor azt minél jobban ki kell használni, fejlesztenie kell, ki tudja, mi lesz még belőle. Tánccsoportja az összes nívós városi rendezvényen örök fellépőnek számított, és egyre több helyre hívták őket San Francisco falain kívül is. Cher roppant büszke volt arra, amit elértek. Megnyertek több állami versenyt, a tavalyi országos megmérettetésen ezüstérmet akasztottak a nyakukba, és Cheryl biztosra vette, hogyha Rachel, a második legjobb táncos a csoportban nem ficamítja ki a bokáját, akkor a dobogó felső fokán ünnepelhettek volna. Sokszor esett úgy, hogy mozgás közben elfeledkezett magáról, és teli torokból énekelni kezdte a dalt, és szerencsére az Isten elég tehetséget adott a hangszálai számára is.  Párszor, mikor élőzene mellett léptek fel, ő maga énekelte a dalt, de ez mindig nagyon kifárasztotta, hiszen koreográfiáik köszönő viszonyban sem álltak az egyszerű szóval.

Cher most is átlényegítette magát a zenét, egyre jobban belejött a táncba, nem is gondolkodott, érezte, hogy a teste megteszi helyette, és ő csak mozgott, és szokás szerint rendesen kieresztette a hangját. Mikor a zene leállt, szuszogva szorította mellkasához a kezét.

- Hű, ez nem semmi – hallott egy hangot a háta mögül és Cherylnek felesleges volt hátranéznie, ezt a hangot akár ezer közül is felismerte volna.

- Szia, Colin!  - köszönt, majd mosolyogva megölelte a fiút. – Hát te?

- Meghallottam, hogy milyen elvetemült lány lettél, akit kénytelenek a tanárok több órára bezárni, nevelő célzattal. Bár kétlem, hogy túlzottan használna, szemmel láthatóan igazán élvezed ezt a programot – nevetett a fiú. – Ha ilyen jó buli egy büntetés, akkor legközelebb én is kihúzom a gyufát – tette hozzá egy kicsit gúnyosan, de mégis barátságosan.

- Tudod, az eredeti terv szerint le kell kaparnom a rágókat a padok aljáról…

- És persze dacolsz tanároddal, és meg sem fordult a fejedben, hogy a feladatot azért kapod, hogy megbűnhődj gaz tetteidért.

- Nem ment el az eszem, nyilván nem fogok a padok előtt térdepelni és megküzdeni a rágógumi-hadsereggel.

- Pedig jöttem, hogy segítsek, és ketten együttes erővel szálljunk szembe a túlerővel – somolygott a fiú. – Még gumikesztyűt is hoztam.

- Hát, egy ilyen hatalmas bátorsággal rendelkező vitézt nem lehet visszautasítani – adta meg magát Cher. – Add azt a kesztyűt!

Colin játékosan odadobta a gumikesztyűt, majd leguggolt az egyik pad alá.

- Huh, nem gondoltam, hogy valaki képes ekkora méretű rágógumi gyűjteményt tartani a padja alatt– jegyezte meg. – Most már kezdem érteni, miért vonakodtál a dologtól. Kérsz egy Orbitot? Ez itt még maximum csak egy hetes lehet. Egyébként ma én mentem Justinért – tette hozzá.

- Mi? Hogyhogy?

- Kétségbeesetten hívott fel, hogy már egy órája vár Bellára, és sem az anyját sem téged nem tud elérni.

- Úristen… - nyögött fel Cher.

- Ne aggódj, azonnal beszálltam a kocsiba, és elmentem érte. De mielőtt haza vittem volna, végighallgattam egy fél órás kiselőadást, hogy milyen felelőtlen Justin családja, hogy egy órán keresztül felügyelet nélkül hagyja egy ekkora városban.

- Ezt nem hiszem el! Hogy volt képes Bella elfelejteni…?

- Cher, a te dolgod lett volna, hogy átrakasd a büntetésed, és segíts a húgodnak, nem? – vágott közbe a fiú.

- Fogalmam sem volt róla, hogy Justin…

- Jó, már mindegy. Probléma megoldódott – szakította félbe ismét Colin. – Van még egy dolog. Justin egy szót sem szólt az egész út alatt, pedig tudod, hogy mennyit szokott beszélni. Ráadásul akármit kérdeztem tőle, olyan volt mintha a falnak beszélnék. Szerintem azt sem vette észre, hogy egy kocsiban ülünk.

- Mostanában egyre gyakrabban ilyen és egyszerűen képtelen vagyok kihúzni belőle, hogy mi a baja.

- Helló! – rikkantotta egy hang, és mindketten az ajtó irányában fordultak.

Nate állt ott édesen mosolyogva.

- Nem tudtam, hogy páros összejövetel lesz – jegyezte meg kissé mogorván.

- Szia, Nate! – köszönt Cheryl, majd odament a fiúhoz és megpuszilta az arcát. – Hát te? Jöttél segíteni?

- Dehogy is! Fociedzésem volt, és gondoltam elszórakoztatlak, amíg te vakarod a rágókat a padról.

- Oh, milyen nagylelkű vagy – motyogta a lány.

- Azt hiszem itt már rám nincs is szükség – mondta Colin, s alig tudta elfojtani a nevetését.

- Colin, meg ne próbálj lelépni! – emelte fel a hangját Cher.

- Miért, talán nem elégíti ki igényeidet az új fiú?

- Hé! – kiáltotta Nate, de többiek még csak oda sem néztek.

- Colin, inkább fogd be a szádat, és segíts kapargatni, hogy minél hamarabb szabadulhassak. Nate, várom a szórakoztatóműsorodat.

Colin most már nem tudta elfojtani feltörő nevetését. Cher is elmosolyodott, és végignézett a két fiún. A különbség annyira nyilvánvaló volt. Mindketten jól néztek ki, de rengeteg eltérés volt közöttük. Naten látszott az igyekezet, hogy mindenki a legmenőbbnek tartsa, míg Colin a lazaságával mindenkin felül kerekedett. Colin volt a lányok álma, a tanárok kedvence, a kosárcsapat istenadta tehetsége. Colin mindenkit két perc alatt képes volt lenyűgözni, még a legmogorvább, legdurvább alakok is a tenyeréből ettek. Félelmetesen jól vágott az agya, és mindenki tisztán megjósolta, hogy fényes karrier vár rá. Nate is olyan fiú volt, akin minden lánynak megakad a szeme, tehetséges focista volt, és megvolt a magához való esze. De egyszerűen túljátszotta a figurát, és volt benne valami kissé visszataszító, amire Cheryl nem talált más szót, csak azt, hogy piperkőc.

- Nate, talán elvitte a cica a nyelved? - szurkálódott a lány.

- Ez nem… nem… Nem vagyok hajlandó itt ülni és és…

Cheryl és Colin várakozóan néztek a fiúra.

- Tudjátok mit? Hazamegyek.

- Ez ám az elmés visszavágás – suttogta Cher fülébe Colin.

- Tudod, Nate, egész normális lennél, ha megpróbálnád nem eljátszani azt, hogy mekkora arcod van – jegyezte meg Colin.

- Úgy látom, hogy akármit teszek vagy mondok, az nem lesz jó, úgyhogy azt hiszem, passzolom ezt a fantasztikus társaságot – vágta rá Nate.

- Van Isten! – szólt megkönnyebbülten Colin.

Nate nem mondott semmit, az arca a legélénkebb vörös színben játszott.

- Cher, holnap beszélünk, ha majd nem rondít bele a dologba ez a…

- Ez a micsoda? – kérdezte érdeklődve a lány.

- Mindegy. Szia.

- Helló.

Cher és Colin egymásra néztek és bugyogva felszínre tört az elfojtott nevetés.

- Ha ő lesz a vőlegényed, akkor már ne is haragudj, de végig fogom röhögni az esküvőt – csipkelődött Colin.

- Ha ő lesz a vőlegényem, akkor a házasságot biztosan valami természeti katasztrófa előzte meg. Egyébként biztosan nem olyan vészes… Csak zavarban volt a suli két legcsodásabb, legfantasztikusabb, lekáprázatosabb, legragyogóbb elméje előtt.

- A te ragyogó elmédről azért vitatkoznék…

Cher oldalba bökte a fiút, de továbbra is csak mosolyogni tudott ezen az egész helyzeten.