5. fejezet

 

 

- Cher, nem fogod elhinni, hogy mi történt! – ugrott Cheryl elé lelkendezve Stacy

- Hadd találjam ki! Új srác jött a suliba, és jobban néz ki, mint Ashton Kucher – tippel mosolyogva Cher.

- Honnan tudtad? – álmélkodott barátnője.

- Éppen most futottam össze vele a kapuban – felelte közönyösen Cheryl.

- Igeeen? –lelkesedett Stacy. –És? Beszéltél már vele? Megszólított? Köszönt? Úristen, Cher, mesélj már!!!!!!!!!

- Nyugi már! – csitította Cher – Igen, odabökött egy laza hellot és egy félmosolyot. Most ettől az információtól boldogabb lettél?

- Jézusom! Rád mosolygott! És egy laza hello-t… hello! hello! Annyira menő!

- Stacy, te mentális problémákkal küszködsz.

- Nem, dehogy is! Én pasihiánnyal küszködöm.

- Akkor meg menj oda hozzá.

- Te ezt most nem mondtad komolyan, ugye? – vonta fel a szemöldökét Stacy. – Eszem ágában sincs megszólítani.

- Miért, mitől félsz? Nem fog felfalni.

- Bár megtenné! –sóhajtott Stacy.

- Mint mondtam, nálad nincs minden rendben odabent. Egyébként meg van egy klassz pasid, nem értem, mi a problémád. Talán egy férfi nem képes kielégíteni a szükségleteidet? – nevetett fel Cheryl.

- Tekintve, hogy már két hete nem voltunk együtt, adódtak némi hiányosságok… Na, ne! Ott van! – pislogott izgatottan Stacy a folyosó túloldalára.  – Úristen! Ide jön! Egyre közeledik, már csak pár lépés és….

- Hello!

- Szia… - nyekeregte vékonyka hangon Stacy.

- Helló – köszönt mosolyogva Cheryl.

- Egy osztályba fogunk járni, gondoltam ideje elkezdenem az ismerkedést. Nate vagyok – válaszolta a fiú, és újra megvillantotta hófehér fogsorát.

- Cher… ő pedig Stacy – segítette ki szólásképtelen barátnőjét Cheryl. – Honnan jöttél?

- Los Angelesből.

- Ott lakik az apám – mondta hirtelen Cheryl, és nem is igazán értette, miért árul el magánügyeket egy vadidegennek.

- Igen? – csodálkozott el egy pillanatra Nate. – Hogy hívják?

- Russel Ryan. Ügyvéd, úgyhogy nem hiszem, hogy ismered.

- Russel Ryan…. Russel… azt hiszem tudom kiről van szó.

- Tényleg? – kérdezte Cheryl, akinek hangja tele volt kétellyel. Mégis mekkora a valószínűsége, hogy egy akkora városból mint, Los Angeles San Francisco-ba költözik egy fiú és pont ismeri az apját? Hát nulla. Az esély egyenlő a nullával.

- Szerintem egy irodaházban dolgozik anyámmal… Mintha láttam volna a névtábláját valahol… Magas, barna, öltönyös…

- Ehhez nem kell nagy ész. Minden ügyvéd öltönyt visel – jegyezte meg cinikusan Cheryl.

- Utálja a nyakkendőt! Emlékszem, egyszer miután kikísérte az ügyfeleit még az ajtóban letépte magáról a fojtogató kendőt.

- Azt hiszem, ő lesz az – mosolyodott el Cheryl.

Tisztán hallotta még magában apja szitkozódó szavait, mikor nyakkendőt kellet viselnie. Ki nem állhatta, de sajnos az öltönyös szakmával ez együtt járt.

- És még képes voltál kételkedni bennem… – somolygott a fiú.

- Ezer bocs…

- Van már programod délutánra? – szegezte a kérdést Chernek a fiú.

- Négytől táncórám van, de hat körül szabad vagyok.

- Csak azért, mert eléggé le vagyok maradva, valakinek korrepetálnia kéne…

Cherylből kibukott a nevetés.

- Na, ne csináld! Ez most ugye nem komoly? – nevetett. – Egyrészt ez a legelcsépeltebb és legröhejesebb randira hívó duma, másrészt nem én vagyok a megfelelő ember, ha segítségre van szükséged a matekleckében. Ha egy profi házitanítót keresel, szívesen bemutatom neked a húgomat, hidd el, mellette az összes tanár gyenge kezdő. Mármint a hajcsárkodást illetően – tette hozzá a lány.

- És a húgod van olyan gyönyörű, mint te?

- Jobb, ha előre közlöm, hogy engem ezzel nem fogsz tudni zavarba hozni és nem esek hanyatt ettől a dumától. De, a kérdésedre már is itt a válasz. Ő az!

Cher egy finom mozdulattal megfordította Nate-t, és rámutatott Bellára.

- Jaj, ne …. – nyögött fel a fiú. – Ő az a lány, aki leordította az egyik kissrác fejét, amiért rágót nyomott a falra… Elég nagy hisztit rendezett…

- Igen, el tudom képzelni… Folyton ezt csinálja… Mintha ő lenne a suli bérelt rendőre. De ez még nem elég, otthon is úgy járkál, mintha minimum az anyám lenne.

- Akkor jobb is, ha ma délurán átmenekülsz hozzánk. Hol vegyelek fel?

- Mi az, az új, menő srácnak még kocsija is van? – vonta fel a szemöldökét Cheryl.

- Hát, még ha az nem is, de van egy aprócska motorom…

- Ilyen mosollyal a képeden, el tudom képzelni, mennyire aprócska – nevetett a lány. – A suliban van a táncórám. Itt találkozunk.

- Rendben. Hatkor jövök.

- Oké. És jobb, ha tudod, hogy a hiedelemmel ellentétben, a lányok megisszák a nem diétás kólát is.

- Ez most célzás volt? – mosolyodott el a fiú.

- Csupán tényközlés.

 

 

- Stacy, te meg hova tűntél?! Miért léptél le? – torkollta le barátnőjét Cheryl, mikor beért a terembe.

- Annyira izgatott voltam, hogy egy méteres körzetemben volt az új srác, hogy sürgősen pisilnem kellet! – felelte fancsali képpel Stacy.

- Szerintem kezeltetned kéne magad valamilyen módon – nevetett Cher. – Nem értem miért parázol, jól nézel ki, semmi féli valód nincs…

- Jó, de most is kitől kért randit?

- Honnan tudod, hogy randizom vele?!

- Az arcodra van írva!

- Aha…

- Na jó, előtted jött be az osztályba, és eldicsekedett, hogy a suli legjobb nőjét viszi ma randira… Szerinted mennyi időbe telt, mire leesett, te vagy, tekintve azt, hogy előtte veled beszélgetett?

- Hát, jól következtettél. Egyébként visszatérve a nagy pánikrohamodra, mikor meglátod Nate-t… Te Colinnal jársz, nem?

- Jó, oké, de attól még van szemem!

- Igen? Tudod, hogy imádlak, de remélem azt is, hogy Colint egy kicsit jobban…

- Ez most burkolt fenyegetés?

- Nem, ez egy konkrét fenyegetés.

- Megjegyeztem. Jó gyerek leszek.

- Ajánlom is! – mondta mosolyogva Cher.

- Cheryl… kérdeznem kell valamit ezzel kapcsolatban…

- Na, halljam!

- Tudom, hogy Colin a legjobb barátod, és hogy inkább levágnád kopaszra a hajad, mintsem, hogy eláruld, de … nem kavar valaki mással?

- Mi?

- Úgy érzem, nem csak velem találkozgat.

- Mire alapozod egyáltalán ezt a kérdést?

- Arra, hogy már egyre kevésbé érzem azt, hogy…

- Mit érez egyre kevésbé, Stacy Palmer? Milyen mélyen szántó gondolatai vannak a trigonometriával kapcsolatban?! – kérdezte cseppet sem higgad hangon Mrs. Baldey – Vagy jól sejtem, hogy mondanivalója nem a tantárggyal kapcsolatos? Nos? Ez a cseppet sem vonzó némaság talán jelent valamit? Nem? Nem akar mondani semmit? Hát így is jó. Ma délután büntetésben lesznek.

- Mindketten?

- Igen, Cheyl, mindketten!

- Nekem táncórám van hattól.

- Örülnék, ha délutánonként nem a csípőjét riszálná, hanem néha kinyitná a matekkönyvet! De ez esetben hattól várom a tanáriban.

- Szuper- morogta Cheryl.

- Mit mondott?

- Csak az iránti felhőtlen örömömet fejeztem ki, hogy röpke két óra hosszát tölthetek pluszban a suliban! Rajongok az ötletért.

- Azt hiszem délutánra akár hozhatna magával egy olyan könyvet is, amiben leírják, hogyan kell tiszteletteljesen beszélni a tanáraihoz!

- Persze, hozok egyet, a polcom roskadozik az ilyenektől.

- Most már elég legyen!

Cheryl még vágott egy grimaszt, majd kinyitotta a könyvét. Sosem érették meg egymást Mrs. Baldey-vel, talán pont azért, mert a férje egyik kedvenc diákja pont ő volt. Vagy azért, mert matekból még egy hármast kipréselnie magából is nagy erőfeszítésbe került. Vagy azért, mert általában végigdumálta az összes órát. Vagy azért, mert valami különös oknál fogva az ő óráján sokkal jobban fel volt vágva a nyelve, mint az összes többin. Vagy az összesért együttvéve.

 

Cheryl egykedvűen sétált ki a teremből és egyből új hódolójába futott.

- Helló! – köszönt vidáman Nate.

- Szia. Ma nem tudunk találkozni. Büntetést kaptam, úgyhogy körülbelül este nyolcig be leszek zárva ide – morogta a lány.

- Nocsak, ennyire rossz vagy? 

- Hát, nagyon úgy tűnik… Egyébként miért nem jöttél be matekra?

- Bent voltam.

- Szerintem az feltűnt volna.

- Emeltes vagyok.

- Ajjaj… akkor már biztos, hogy nem én vagyok az embered.

Nate felnevetett.

- Nem is azért hívtalak el, mert szeretnék veled mélyenszántó beszélgetéseket folytatni az integrálszámításokról.

- Nekem már ez kínai volt – mosolyodott el Cheryl.

- Volt alkalmam még jobban betekintést nyernem a nővéred világába – jegyezte meg Nate.

- Uh, részvétem.

- Nem olyan vészes a lány… Csak egy kicsit okoskodó, anyáskodó…

- És idegesítő – fejezte be Cher.

- Furcsa, hogy így beszélsz róla.

- Ha egy napot velünk töltenél, nem mondanád ezt. Bár talán elég lenne tizenöt perc is.

- Talán majd lesz alkalmam megismerni ezt a különös családot.

- Talán…

- Egyébként miért rohan el a barátnőd, akárhányszor csak meglát engem? Kezdem azt hinni, hogy ijesztő vagyok.

- Hát, hogy őszinte legyek, elég félelmetes vagy. Ez a fekete trikó, és ez a kopott farmer… Nem is tudom, miért nem rohan el mindenki sikoltozva.

- Cher!

A lány a hang irányába fordult és mikor meglátta, ki szólította, vágott egy grimaszt.

- Cher, ma te viszed el edzésre Justint, nekem nincs időm – közölte Bella. – El vagyok havazva, jövő hétre meg kell csinálnom a projektet, és még sehogy sem állítok vele, mert otthon is mindent nekem kell csinálnom helyetted.

- Úgy tűnik, a projekted még várat magára egy kicsit, ugyanis nem tudok elmenni, büntetést kaptam.

- Mi? Komolyan mondom, nem értem, hogy születhettünk egy családba!

- Na, ez az, ami engem is régóta foglalkoztat.

- Mit csináltál már megint?

- Afrikai törzsi táncot lejtettem a tanári asztalon, és Mrs. Baldey korán jött be a terembe.

Nate elnevette magát, Bella pedig haragos pillantást vetett kettejükre.

- Nos, ahelyett, hogy itt édelegnél ezzel a pasival, jobban tennéd, ha megkérnéd Mrs. Baldey-t hogy tegye át másik napra. Bár nem tudom, hogy rád bízhatom-e ezt a feladatot… A végén még kapsz plusz egy hetet, amiért termékenységi táncot lejtettél beszéd közben a folyosón.

- Bella, eszemben sincs átrakatni más napra a bezárást.

- Miért?

- Mert a végén még valami olyat csinálok, amivel segítek neked.

Bella fintorgott egyet, majd a haját hátracsapva elviharzott.

- Hű, ez aztán kemény volt – állapította meg Nate. – Miért beszél úgy veled, mintha az anyád lenne?

- Mert úgy érzi magát, mint egy negyvenéves szűzlány, és lassan úgy is néz ki.

- Ez csúnya volt – jegyezte meg nevetve Nate.

- Ugyan! Most még finom voltam és nőies – legyintett Cheryl.