2. fejezet

 

- Cher, értékelném, ha letolnád végre a feneked és segítenél, nem azon dilemmáznál folyamatosan, hogy milyen színűre fesd ki a körmöd! – kiabált fel Bella.

Cher sóhajtott egyet, lecsukta a laptopját és letipegett a nappaliba.

- Nem értem, miért gondoljátok azt, hogy….

-Cher, anyu mondani akar valamit, de persze szívesen meghallgatjuk a kiselőadásodat a nadrágkosztümök viseléséről is, mihelyst végeztünk az értelmes témákkal – vágott közbe Bella.

Susan behunyta a szemét, és mély lélegzett vett, és megpróbálta rövidre zárni a lányok vitáját. A hosszú évek során már kezdte unni a folyamatos csatározást.

- Lányok, nagyon szeretném, ha végre befejeznétek az állandó veszekedéseiteket. Nagyon fárasztó, és nincs semmi erőm ahhoz, hogy visszatartsalak titeket egymás torkának ugrásától. Túl nagy kérés lenne az, ha úgy viselkednétek, mint a normális testvérek?

- Ami azt illeti, igen, az – morogta Cher.

- Mit mondtál? – vonta fel a szemöldökét Susan.

- Igazából osztom Cheryl véleményét. Tudod anyu, nagyon nehéz olyan emberrel normális kommunikációt folytatni, akinek az agya a rózsaszín magas sarkúk körül forog.

- Szóval egyetértetek abban, hogy nem tudtok kibékülni egymással. Ez már egy jó pont. Haladunk, lassan, de biztosan… Talán öt év múlva már kibírtok három percet együtt csípős, elmorgott mondtatok egymás fejéhez vágása nélkül is.

- Mit akartál mondani, anyu? – kérdezte Bella.

- El kell mennem itthonról, tehát ma rátok marad a munka. Igyekezzetek úgy dolgozni, hogy maradjon ép tányérunk, és lehetőleg egyikőtök se kerüljön a sürgősségire. Tudjátok, nagyon nehéz titeket így itthon hagyni, hogy tudom, bármelyik pillanatban képesek vagytok kitépni egymás haját.

- Anyu, pont most akarsz itthonról elmenni? Bella ma fogja elveszíteni a szüzességét! – szólalt meg Cheryl és kárörvendően figyelte miként változik húga arca fehérből vörösbe. Bella gyilkos pillantást lövellt a nővérére, de megszólalni nem tudott.

- Tessék? – értetlenkedett az anyjuk. – Állj! Nem akarom tudni. Mennem kell.

- Minden rendben lesz, anyu – nyugtatgatta Bella. – Majd én főzök valamit, elmosogatok, kitakarítok, kivasalom a ruhákat, Cheryl pedig elintézi a mosást, és talán van remény arra, hogy elnyelje őt a mosógép.

- Ugye tisztában vagy azzal, hogy ettől nem lettem nyugodtabb?

- Anyu, nem lesz semmi balhé. Elmegyek Justinért a suliba, addig pedig hagyom, hogy Bella teperjen az Év Legnyalizósabb Gyereke címért – felelte Cher.

- Külön térben lesztek egy ideig, ez jó – állapította meg Susan. – Na, jól van, most megyek. Legyetek jók! Vagy legalább próbáljátok meg… - sóhajtott lemondóan, majd felkapta a táskáját és a kocsikulcsot, intett egy sziát a lányoknak, majd kiment az ajtón.

- Cher, rád bízhatok egy olyan hatalmas feladatot, minthogy berakd a mosógépbe a ruhákat? – kérdezte Bella olyan hangon, mintha egy ötéveshez beszélne, aki képtelen felfogni a szavak jelentését.

- Igen, azt hiszem, megbirkózom a feladattal – motyogta Cher, majd elindult a fürdőszoba felé.

Kirántotta a ruhákat a mosókosárból, majd néhány darabot bedobált a gépbe, s egy pillanatnyi gondolkodás után előásta a kosárból az anyja piros kardigánját és gondosan beleigazgatta a mosnivalók közé, majd megnyomta az indító gombot.

Ezután, mint aki jól végezte dolgát felvette a szandálját, majd bekiáltott a húgának:

- Elmegyek Justinért. Majd jövök… ha már biztos leszek benne, hogy elegendő munkát végeztél ahhoz, hogy az orrom alá dörgöld, semmit nem csinálok.

- Állj! – ordított Bella, majd gyanakvóan közeledett Cher felé. – Mi ez a vigyor? Ezt már ismerem! Mit csináltál?

- Bella, állandóan rosszat feltételezel rólam, pedig tudod, hogy mennyire szeretlek!

- Igen, az a baj, hogy tudom... Szóval, mire készülsz?

- Mint mondtam, elmegyek Justinért az iskolába. Lebetűzzem?

Bella még egy pillanatig gyanúsan szemlélte testvérét, majd vágott egy grimaszt és visszament a konyhába.

Cher kajánul elmosolyodott, majd becsukta maga mögött az ajtót. 

 

 

Cher az általános iskola előtti padon ücsörögve várta öccsét, hogy végezzen, s közben azon gondolkozott, hogy miként alakult ki közte és Bella között ilyen abnormális testvéri kapcsolat. Ráadásul ikrek, elvileg mindennél erősebb köteléknek kéne lennie közöttük. Csak sajnos valami genetikai tragédia során ez kötelék megszűnt létezni. Vagy csak nagyon jól és nagyon mélyen rejtőzik valahol. Talán a váláskor kezdődött az egész… Előtte nem sok mindenen tudtak vitázni, maximum azon, hogy kinek szebb a babája. De a válás után mindketten megváltoztak. Bella mintha át akarta volna venni a családi élet irányítását, mindenhol ott volt, és fiatal kora ellenére mindenkit kioktatott arról, hogy mi a helyes. Chert nem érdekelték a felnőtt dolgok, imádott gyerek lenni. Ahogyan egyre nagyobbak lettek, Bella egyre anyáskodóbbá vált, míg Cher ki akarta élvezni az ifjúságát. Ezt nem volt könnyű Susan mellett, aki félt, hogy a válás miatt a gyerekei tiltott szerekhez nyúlnak, ezért alig engedte el Chert bulikba. Persze Cherylt nem tarthatta vissza egy veszekedés sem attól, hogy újra és újra kiszökjön valahogyan a házból. Az, hogy a szülei elváltak, még nem kell, hogy tönkretegye az ő fiatalkorát- gondolta.

Mikor idáig ért a gondolatmenetében megszólalt az órák végét jelző csengő, és egy csapat kisgyerek tört ki az iskola kapuján. Justin is ott volt valahol a tömegben, de Cher hiába kereste szemével, nem látta. Szépen lassan az összes gyerek összeölelkezett szüleivel és vidáman mesélték az aznapi piros- és feketepontok történetét, de Justin sehol sem volt. Cheryl belökte az iskola ajtaján, s rögtön az előtérben, az egyik padon ülve megpillantotta Justint. A fiú figyelmes lett a közeledő magas sarkú cipők okozta zajra, felkapta a fejét, és nagyot kiáltott:

- Cher!!!!!!! – majd odafutott nővéréhez és hatalmas ölelést adott neki.

A lány megpuszilta öccsét, majd megkérdezte tőle:

- Miért nem jöttél ki, mint a többi gyerek?

- Már megszoktam, hogy anyu mindig késik húsz percet, és semmi kedvem nem volt ma is egyedül ácsorogni.

- Hogyhogy késik? Tudod, hogy mániákusan pontos – értetlenkedett Cher.

- Úgy tűnik, hogy megváltozott. Egyre gyakrabban kell rá várnom. Az egyik nap még a tanítónéni is felajánlotta, hogy hazavisz, mert lassan bezárják az iskolát.

Cher elgondolkozott egy pillanatra. Ez nagyon furcsa. Amióta csak az eszét tudja, az anyja mindenhová tíz perccel hamarabb érkezett, hogy le ne maradjon valamiről és a szemére ne vethessék, hogy még annyira sem tiszteli meg az embereket, hogy pontosan érkezzen.  Még élénken él az emlékeiben az az eset, amikor egy vacsorára másfél órával hamarabb érkeztek, mert jeges volt az út, és az anyja nem tudta rendesen kikalkulálni az utazás időtartamát. Mikor odaértek a vendéglátóknak leesett az álluk, hiszen a házban még mindenhol koszos edények hevertek, a pulykát éppen hogy csak berakták a sütőbe. Cher ekkor próbálkozott először elsüllyedni úgy, hogy senki se vegye észre, de minden kísérlete kudarcba fulladt azóta is.

- Hogyhogy most te jöttél? – zökkentette ki Chert Justin hangja.

- Anyu elment valahova…. Nem említette, hogy mit fog csinálni.

- Ezek szerint te kettesben voltál Bellával?

- Vág az eszed, mint a borotva – nevetett Cher. – De jól hallom, hogy vegyült némi aggodalom a hangodba? Igazán nem értem, hogy miért.

- Ugye nem hever romokban a ház? Tegnap kaptam meg az új pókemberemet, szeretném még megtartani egy darabig.

- Ígérem, ha esetleg lángokba égne a ház, az első dolgom az lesz, hogy megmentsem a kis hősödet.

- Tudtam, hogy bízhatok benned – mosolyodott el a fiú.

Egy darabig csendben sétáltak az utcán, majd Justin bizonytalan hangon megtörte a csendet.

- Cher, ha lenne egy barátod, akkor elmondanád nekem?

- Persze, miért ne tenném? De miért kérdezed ezt most tőlem? Talán megtetszett valaki? Remélem nem az hetedikes lány, aki folyton túrja az orrát. Tudom, az idősebb lányok vonzóak, de azért…

- Állj, Cher! Undi vagy! –vágott közbe Justin. – Nem, nem, nem! Az orrtúrós lány ki van csukva! Gondoltál már arra, milyen lehet megfogni a kezét, miután éppen a könyökéig belemerült a barlangászásba? Fúúj, eddig én se gondoltam rá. Fúúj.

Cher felnevetett és megölelte Justint.

- Megértem fenntartásaidat. Miért kérdezted akkor?

- Csak úgy.

- Csak úgy nem tesz fel egy ilyen kérdést egy tizenkét éves kisgyerek.

- Én már nem vagyok kisgyerek! Már nem alszom plüssökkel és nem is szopom az ujjamat!

- Igen? Akkor mi van azzal a kis majmocskával, ami nélkül képtelen vagy ágyba bújni?- cukkolta Cher.

- Nem szóltam semmit. De már iskolába járok, úgyhogy egy fél nagyfiúnak elmegyek, nem?

- De- mosolyodott el a lány. – Azt viszont ne felejtsd el, hogy én már nagylány vagyok, és nem lehet megtéveszteni egy kis témaeltereléssel. Mi történt, Justin?

- Semmi, mondom, hogy semmi!

- Ennél azért jobbat kell kitalálnod.

- Csak az egyik barátom szomszédjának a macskájának a…

- Túl sok sorozatot nézel. Az igazat akarom!

- Csak…. csak sokat jár hozzánk az a szőke hajú fiú, és elgondolkodtam rajta, vajon nem vagy-e szerelmes belé.

- Colin? Nem, dehogyis. De nem ezt akartad mondani, ugye? Justin, a nővéred vagyok, nem tudsz átverni.

- Hagyjuk ezt most, jó?

- Justin, mi bánt?

- Semmi.

- Justin!

- Cher, nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy megálljunk ezt megbeszélni.

- Miért nem?!  Ne akarj most terelni, Justin! Csak segíteni akarok, mert biztos vagyok benne, hogy bánt valami. Elfelejtetted, hogy tizenkét éve együtt lakunk és ismerem minden egyes kis grimaszodat, tudom mind a hatszáz játékdínódnak a nevét, és tudom azt is, hogy mikor hazudsz, vagyis próbálsz meg hazudni nekem, úgyhogy ne gyere most a tereléssel!

- Cher, én csak…

- Figyelmeztetlek, még egy terelés, és nem hívlak meg több fagyira!

- Nem is te hívsz meg, hanem az a béna fagyiárus fiú, aki odáig van érted.

- Részletkérdés. Szóval, bökd ki, mi bánt!

- Cher, a zebra közepén állunk és egy rendőr közelít felénk! Már vagy három perce feltartjuk a forgalmat… Fiatal vagyok még, nem akarok börtönbe kerülni…

- Mi?

Cher hátrapördült és azonnal látta, hogy az öccsének igaza van. Méltatlankodó járókelők és ideges sofőrök néztek rá úgy, mintha éppen egy gyilkosságra készülne.

- Ajjaj- motyogta. – Justin, tudod, mi jön most?

- Azt tettetem, hogy halálos beteg vagyok, és végighallgatom, amint sajnáltatod magad a zsaruknak, hogy egyedül kell felnevelned minimálbérből?

- Ööö… nem, B terv.

- Akkor viszont futás!

- Pontosan. Futás!

 

 

- Cheryl! Nagy bajban vagy, remélem tudod! – kiáltotta Bella már akkor, amikor Cher még éppen csak becsukta maguk mögött az ajtót.

- Ajjaj…. Mit műveltél már megint? – kérdezte Justin vigyorogva Chertől.

- Csak megreformáltam egy kicsit a ruhatárát…

- Az pontosan mit jelent?

- Cher!  - tört ki a fürdőszobából Bella. – Ez meg hogy történhetett?

Bella szeme szikrákat szórt, s kezében vadul lengetett egy rózsaszín pulcsit, ami valószínűleg előző életében fehérnek mondhatta magát.

- Ó, jaj! Biztosan elfelejtettem berakni a színfogó kendőt! Ne haragudj, Bella, nem akartam!  - szabadkozott megjátszott bűnbánattal Cher.

- Nem akartad? Nem akartad?! Cher, most komolyan! Egy csomó cuccom tönkrement! Ezt nem hiszem el! Annyira kicsinyes vagy, tudod? Nem veszem be azt, hogy csak úgy egészen véletlenül raktál be egy csomó fehér cucc közé egy piros kardigánt! Ne is magyarázkodj! Cher, a francba is, most mit csináljak?!

- Nézd a jó oldalát: végre van okod, hogy elmenj vásárolni és vegyél magadnak valami huszonegyedik századit. Ha már úgyis felsejlett egy halvány reménysugár, hogy beindul a szexuális életed, érdemes lenne valami olyat is venned, amibe nem úgy nézel ki, mint nagyi.

- Cher, én esküszöm, hogy megfojtalak! Nem hiszem el, hogy képes voltál erre! Komolyan mondom, párszáz kilométernyi távolság jót tenne a kapcsolatunknak… és a ruháimnak is!

- Végre valami, amiben egyet értünk! Látod, ez már két dolog! Csak volt valami haszna annak is, hogy valami különös véletlen folytán babarózsaszín lett az összes cuccod…

- Különös véletlen, az persze…. Cher, én még mindig nem tudom felfogni, hogy gondoltad ezt!

- Akkor kinek is van baj az agyával?

- Senkinek! – nyitott be az ajtón Susan, aki már egy cseppet sem lepődött meg, hogy egy csatatérre ér haza. – Mi történt már megint?

- Cher összemosta az összes cuccomat! – panaszkodott dühtől könnyes arccal Bella.

- Véletlen volt… - morogta Cheryl.

- Ezek a véletlenek elég gyakoriak nálad, Cheryl. Úgy emlékszem a múlt héten is volt egy ilyen, amikor megbotlottál a nagy semmiben és ráborítottad Bellára az összes turmixot.

- Kétballábas vagyok, nem tehetek róla!  - védekezett Cher, s minden erejével arra koncentrált, hogy el ne vigyorogja magát. Az öccsére nézett, aki viszont nem bírta idegekkel és egy párnába temetkezve próbált minél halkabban kacagni.

- Jó, mindegy. Bella, nyugodj meg, úgyis megyünk a héten vásárolni, majd beszerzünk pár új ruhát. Cher, te nem mehetsz többet a mosógép közelébe!

- Azt hiszem, túlélem.

- Anyu, nem feledkeztél el valakiről? – kérdezte Justin, miután könnyesre nevette magát. – Rólam! Hahó, én is itt vagyok! Tudod, én vagyok a legédesebb kisfiú az egész világon!

- Justin, ne haragudj, én…

- Tudom, anyu, csak el vagy foglalva mással, mint mindig.

- Justin…

- Jó, rendben, megértettem. Nem haragszom, csak bele ne kezdj a bocsánatkérő áradatba, inkább ugorjunk arra a részre, amikor megkapom a Bocsi-hogy-nem-foglalkoztam-veled jégkrémet.

Susan halványan elmosolyodott, nem tudta, hogy mit tegyen. Justinnal tényleg nem foglalkozott annyit, amennyit kellene, de a lányok csetepatéi lekötötték minden idejét és erejét.

- Mi a vacsi? – törte meg a kínos csendet Justin.

-  Cseresznyeszilvával savanyított húsos csorbát készítettem – felelte büszkén Bella. – És vettem egy kis lestyánt is, remekül passzol az ízvilághoz.

- És ezt ismeri még más is rajtad kívül? – kérdezte Justin.

- Igen, ez egy teljesen hétköznapi étel, az elkészítése pofonegyszerű! Persze csak olyanok számára, akik képesek három lépést tenni a konyhában úgy, hogy nem okoznak természeti katasztrófát – csiripelte Bella, majd egy bájosnak szánt mosolyt villantott Cher felé.

- Beszélj egy kicsit óvatosabban, drága hugicám, vagy a pofonegyszerűen elkészíthető kimondhatatlan nevű kotyvalékod rövidesen a hajadban fog landolni – felelte egy hasonlóan bűbájos mosollyal az arcán Cheryl.

- Lányok, elég lesz! A falra mászom tőletek! – vágott a szócsata közepébe Susan.

- Anyu, képzeld, mióta elmentél nagyon sokat fejlődött Bella és az én kapcsolatom! –lelkendezett Cher.

- Ja, persze… visszafejlődött… – motyogta a másik lány.

- Talán jellemépítő volt a kis veszekedés a ruhák miatt? – kérdezte reménykedve Susan.

- Hát persze! Minden mondat közelebb hoz minket egymáshoz, minden veszekedéssel jobban megismerjük egymást és egymás nézeteit. Ma délután például kiderült, hogy mindketten egyetértünk abban, hogy párszáz kilométer sokat javítana a kettőnk kapcsolatán! – válaszolta meg buzgón a kérdést Cher.- Te mit gondolsz erről?

- Nincs remény – sóhajtott Susan.